Keresés
Főmenü
Tanulmányok
Legnépszerűbbek
Legfrissebbek
Most oltsunk vagy ne oltsunk? – H1N1
- 2009.10.10 - 11:00
Ha leegyszerűsítjük a kérdést, vannak a maradi, kötekedő emberek, akik azt mondják, ne oltsunk és vannak a felvilágosult, kiváló, kiművelt emberfők, akik azt mondják oltani kell. A médiából legalábbis valami hasonló szűrődik át.
Vizsgáljuk meg egy kicsit a tényeket!
Most, hogy a szegény sertésekről már „leszálltunk” és a vírusnak új nevet is adtunk – új típusú influenza -, legalább a sertésállományunkat nem fenyegeti a kiirtás réme, ami globális élelmiszerhiányt és árdrágulást vonna maga után.
Noha erősen hangsúlyozzák, hogy ezzel a vírussal az ember még soha nem találkozott, tehát teljesen védtelen vele szemben, ugyanakkor az is kiderült, hogy Dél-Amerikában az új típusú vírussal fertőzött személyek egyharmadában a fertőzés semmiféle klinikai tünettel nem járt, tehát panaszmentesen vészelték át az egész betegséget.
Nézzük meg, hogy a vírus milyen mértékben terjed emberről emberre (ez az ún. reprodukciós ráta).
A hagyományos, szezonális influenza esetén 1,2, ennek a vírusnak a reprodukciós rátája 1,2-1,6. Ez a reprodukciós ráta jóindulattal is csak közepes és semmiképpen nem súlyos. Tehát ezek alapján biztosan nem lesz itthon nyolcmillió influenzás!
Most térjünk rá az oltásra. A hazai készítmény egy kb. 40 éves technológián alapul, és az oltóanyagban kb. 1 ug ovalbumin van. Az ovalbumin a tojásfehérje része. Ezért van ráírva minden adagra, hogy tojásfehérjére érzékenyeknek nem adható.
A tojásfehérje érzékenység 99%-a gyermekkorban alakul ki, tehát a pszichés tényezők szerepe teljességgel kizárható. A lakosság kb. 3-5%-át érinti, de gyerekekben ez a szám magasabb lehet, de csak becsléseink vannak.
Valóban minden oltóanyag ilyen sok tojásfehérjét tartalmaz?
Nos, ez koránt sincs így. Vannak olyan készítmények, melyek általában a szezonális influenza idejéből is jól ismertek, amelyek ennek csak az egy negyedét, illetve az egy huszadát tartalmazzák. AZÉRT EZ NEM MINDEGY!
Sőt, van olyan oltóanyag is, ami szinte teljesen tojásfehérje mentes! Csak nálunk valamiért valakik úgy döntöttek, hogy ne legyen kapható a patikákban! (Mit mondjak, Oberwaltban megkapható?!).
Az általunk annyiszor lesajnált amerikai oltóanyag pedig nem is injekció, hanem orrcsepp, aminek a beadása két cseppentést jelent az orrba. Micsoda különbség! (http://www.flumist.com/)
És mi a helyzet a terhes nőkkel?
Ha megnézzük azoknak az oltóanyagoknak a leírását, amik egyébként töredék mennyiségben tartalmazzák az ovalbumint a hazaihoz képest, nos, ott kategorikusan meg van tiltva az oltóanyag beadása a terhesség első három hónapjában.
Igen ám, de itt vannak végső menedékül a vírus ellenes gyógyszerek. Kár, hogy az agyonreklámozott Tamifluval szemben az influenzafigyelő szolgálat már idén márciusban kijelentette, hogy a H1N1 vírusok 95%-a tökéletesen rezisztens (érzéketlen), tehát hatástalan ezzel a vírussal szemben.
Ma egyetlen készítmény van, ami hatásosnak tűnik, ez pedig a Zanamivir. Hallottak róla?
Körülbelül itt tartunk ma. És az emberek bizalmatlanok. A fene sem érti őket!
Mit tegyünk hát?
Ki kell kényszeríteni, hogy az asztmás, allergiás, tojásfehérje érzékeny emberek hozzájuthassanak a nekik megfelelő oltóanyaghoz. Ha kis gyermekeket kívánnak oltani, akkor be kell hozatni az orrcsepp formátumot (Amerikában egész jól bevált).
Be kell fejezni a félretájékoztatást, hogy csak nálunk, meg Kínában van védőoltás, ez egész egyszerűen nem igaz.
Ideje lenne a magyar gyártónak egy sokkal korszerűbb oltóanyag gyártására berendezkednie, elvégre 1968 már régen elmúlt.
És végül, az aktív és passzív immunitás erősítése, a jó immunrendszer az esetek egyharmadában teljesen tünetmentes lefolyást biztosíthat.
Tehát napi 1000mg citrus flavonoid tartalmú C-vitamin, olajfa levél kivonat, Super Colostrum, és tőzegáfonya kapszula rendszeres fogyasztása, a magas fokú személyi higiénia, gyakori kézmosás (önmagában majdnem 30%-kal csökkenti a fertőzés veszélyét), tömeges rendezvények kerülése, ill. betegség esetén az ágyban fekvés és a bő folyadékfogyasztás (citromos fehér tea) mind-mind a hatékony védelem eszközei.
C-vitamin - C-vitamin
Olajfalevél kivonat - Olajfalevél kivonat
Super Colostrum - Super Colostrum
Cranberry concentrate - Cranberry concentrate

Körmendi Zoltánné
2009.11.22 - 19:30Tisztelt Cím!
Kislányom 8 éves, az már hamar kiderült(3-5 hónapos kor körül), hogy penicilin, neomicin érzékeny. Másodszor már nem is oltották be a kötelező MMR oltással.
Kérdésem az, hogy a H1N1 oltóanyag neomicint tartalmaz(ami ugye tojásalapu) akkor mivel védhetem meg őt.
Van-e valamilyen lehetősége arra, hogy más alapanyagú oltóanyagot kaphasson ami véd az új tipusú influenza ellen?
Esetleg a szezonális influenza ellen is.
Köszönettel.: Körmedni Zoltánné

Copyright PH-Product Hungary Kft. © 2010 Minden jog fenntartva!
dr. Tihanyi László - Innerlight - dr. Tihanyi László webáruháza
Powered by Lightning Webdev

Hírlevél
Iratkozzon fel értékes információkat tartalmazó, ingyenes hírlevelemre!
Az oldal tartalma röviden és kulcsszavakban
Cimkék Különösen ajánlom a következő cikkeimet
Kommentek
Archívum
A betegség nem csak az egészség hiányát jelenti. A betegségek kezelése a betegség okai és tünetei révén tervezhető. Megfelelő diéta mellett a betegségek 70%-a megelőzhető, mert a betegségek többsége az étkező asztalnál keletkezik. Az egészséges diéta szerepe felbecsülhetetlen tehát a betegségek kezelésében.
Cimkék Különösen ajánlom a következő cikkeimet
- Szabo Zsuzsanna: Tisztelt Doktor Ur!Milyen tunetei ...
- gergely zsuzsanna: Tisztelt Doktor Úr!Tisztelt ...
- Tóth Lászlóné: Kedves Cím...Nagyon jónak tartom ...
- hübner viktoria: Én egy nap 17-szer cigizek
- Bakti István: Tisztelt Dr.úr Kb 10 éve volt ...
- Pap Gáborné: Tisztelt Tihanyi dr Úr!Ezzel a ...
- Guest: DR.NAGYON SZEPEN KOSZONOM A TAJEKOZTATAST.HAVE ...
- 2010 Augusztus (3)
- 2010 Július (5)
- 2010 Június (4)
- 2010 Május (3)
- 2010 Április (1)
- 2010 Március (10)
- 2010 Február (9)
- 2010 Január (4)
- 2009 December (4)
- 2009 November (8)
- 2009 Október (4)
- 2009 Szeptember (8)
- 2009 Augusztus (4)
- 2009 Július (3)
- 2009 Június (4)
- 2009 Május (43)