Keresés
Főmenü
Tanulmányok
Legnépszerűbbek
Legfrissebbek
Mi is a koleszterin?
- 2009.05.02 - 23:26
A koleszterin egy zsírféleség, mely a szervezet különböző sejtjeiben normálisan is előfordul.
Probléma akkor keletkezik, ha felhalmozódik a vérben, és a felesleg lerakódik az érfalban, mely érelmeszesedéshez, többek között szívkoszorúér-elmeszedéshez, ez pedig infarktushoz vezethet. Ilyenkor a koszorúér a koleszterin felhalmozódás és egy társuló véralvadék következtében elzáródik, s az ér által ellátott szívizom terület elhal.
Honnan kerülhet koleszterin a vérkeringésbe?
A vér koleszterin szintje két fő forrásból származik. Részben a táplálkozásból, elsősorban állati eredetű zsírok fokozott fogyasztásából, másrészt a koleszterin belső, májban történő fokozott termelődéséből, mely gyakran öröklötten fordul elő.
Ez a két fő koleszterinforrás – bélrendszerből történő felszívódás és a máj által történő termelés – azonos jelentőségű és közel azonos mennyiségű. Ha csupán az egyik forrást gátoljuk, a másikból még jelentős mennyiségű koleszterin juthat a keringésbe.
Ezért, amennyiben súlyos szív és érrendszeri betegség mellett magasabb a koleszterinszint, célszerű mindkét fő forrást egyszerre gátolni.
A nemzetközi vizsgálatok alapján a 4,5 mmol/l koleszterinszint alatt jóval kisebb az esélye az infarktus előfordulásának. Akinek korábbi szívinfarktusa mellett cukorbetegsége van, az ajánlott koleszterinszint 3,5 mmol/l.
SuperGreens csomagok - SuperGreens csomagok

Mária
2009.10.30 - 09:37Tisztelt doktor úr!
Férjemnek 9.9 koleszteriszintet mértek, és vérnyomása 15o-16o között mozog. Háziorvosa koleszterinszint csökkentő gyógyszert irt, de nem az Esterin tablettát, amit én vásároltam számára. Napi 3x1 tablettát szed. Magas vérnyomására is gyógyszer szedését javasolta orvasa,amit szed is.Kérem javaslatát betegsége legyőzősére.
Köszönettel: Mária
20091030

Tóth Lajos
2009.05.18 - 21:03Nekem nagyon sokat segített a Supergreens, a koleszterinem a felére ment le 2 hónap alatt, korábban ilyen értékeket el sem tudtam képzelni.
Copyright PH-Product Hungary Kft. © 2010 Minden jog fenntartva!
dr. Tihanyi László - Innerlight - dr. Tihanyi László webáruháza
Powered by Lightning Webdev
dr. Tihanyi László - Innerlight - dr. Tihanyi László webáruháza
Powered by Lightning Webdev
Hírlevél
Iratkozzon fel értékes információkat tartalmazó, ingyenes hírlevelemre!
Az oldal tartalma röviden és kulcsszavakban
Cimkék Különösen ajánlom a következő cikkeimet
Kommentek
Archívum
A betegség nem csak az egészség hiányát jelenti. A betegségek kezelése a betegség okai és tünetei révén tervezhető. Megfelelő diéta mellett a betegségek 70%-a megelőzhető, mert a betegségek többsége az étkező asztalnál keletkezik. Az egészséges diéta szerepe felbecsülhetetlen tehát a betegségek kezelésében.
Cimkék Különösen ajánlom a következő cikkeimet
- Vermes László: Tisztelt Doktor úr!Sajnos évek óta ...
- Szabo Zsuzsanna: Tisztelt Doktor Ur!Milyen tunetei ...
- gergely zsuzsanna: Tisztelt Doktor Úr!Tisztelt ...
- Tóth Lászlóné: Kedves Cím...Nagyon jónak tartom ...
- hübner viktoria: Én egy nap 17-szer cigizek
- Bakti István: Tisztelt Dr.úr Kb 10 éve volt ...
- Pap Gáborné: Tisztelt Tihanyi dr Úr!Ezzel a ...
- 2010 Szeptember (1)
- 2010 Augusztus (3)
- 2010 Július (5)
- 2010 Június (4)
- 2010 Május (3)
- 2010 Április (1)
- 2010 Március (10)
- 2010 Február (9)
- 2010 Január (4)
- 2009 December (4)
- 2009 November (8)
- 2009 Október (4)
- 2009 Szeptember (8)
- 2009 Augusztus (4)
- 2009 Július (3)
- 2009 Június (4)
- 2009 Május (43)