Keresés
Főmenü
Tanulmányok
Legnépszerűbbek
Legfrissebbek
Magas vérnyomás - fiatal korban
- 2009.10.12 - 17:17
Sajnos Magyarország több olyan tényező tekintetében is világelső, melyekre nem lehetünk igazán büszkék.
Szomorú tény, hogy Magyarország a tüdőrákos halálozás vonatkozásában az első a világon. Kilencezer honfitársunk életét követeli évente ez e betegség! Hasonlóan rosszak az eredmények a szív-, és érrendszeri betegségek esetében is.
Ma Magyarországon az összes haláleset 42%-a kardiovaszkuláris (szív-, és érrendszeri) betegségek miatt következik be.
Ebben a betegségcsoportban is a legfontosabb a megelőzés. Az Egyesült Államokban évek óta folyó kampány eredményeként 60%-kal sikerült csökkenteni a stroke előfordulását a 30 év alatti fiatalokban.
A szív-, és érrendszeri betegségek kialakulásában az egyik legfontosabb tényező a magas vérnyomás (hipertónia). Pedig a megfelelő vérnyomás akár 40%-kal is csökkentheti a stroke kialakulásának esélyét. Különösen veszélyes ebből a szempontból a szisztolés hipertónia, az a fajta, amikor a vérnyomás első értéke haladja meg a 140Hgmm-t. Vesebetegekben ez az érték nem lehetne több 130Hgmm-nél, ha pedig a vesebetegségben a fehérje vesztése dominál, akkor a 120Hgmm lehetne a felső határ.
A legnagyobb probléma, hogy a magas vérnyomásban szenvedő betegek 40%-a nem is tud betegségéről.

Egyre több fiatalnál tapasztalható a magas vérnyomás betegség, mely nem megfelelő kezeléssel felnőtt korban nagyon súlyos szervi elváltozásokhoz és betegségekhez vezethet. A fiatal hipertóniás betegeknél általában magasabb vércukor szint és LDL koleszterin szint is megfigyelhető. Az LDL a rossz koleszterin!
Aki már fiatalkorban magas vérnyomásban szenved, szíve bal kamrája megvastagodhat, szervei károsodhatnak.
A megoldás
A megoldás általában a rendszeres fizikai aktivitásban és a megfelelő táplálkozásban rejlik. A legtöbb fiatal táplálkozási szokása borzalmasnak nevezhető: magas feldolgozottságú ételek, hamburgerek, cukros, savas üdítők, rengeteg szénhidrát, kevés zöldség, kevés gyümölcs. A helyzetet még tovább rontja az egyre több fiatal dohányos és hétvégente nagy mennyiségű alkoholt fogyasztó fiatalok képe.
Pedig a fent említett tényezők figyelembe vételével a vérnyomás értéke kb. 20%-kal csökkenthető lenne, tehát az esetek igen nagy hányadában a gyógyszeres kezelés elkerülhető lehetne. Az alkohol bevitt mennyisége férfiakban nem haladhatja meg a napi 30g-ot, nőkben pedig a 20 g-ot. Úgyhogy tessék vigyázni a sörözéssel! Egy korsó könnyű, világos sör kb. 30g alkoholt tartalmaz.
A só fogyasztás tekintetében sem célszerű túllépni a 6g-ot, ami a fent említett étrend mellet legalább 17g-nak felel meg.
Emellett naponta 5-ször kellene zöldséget enni és kétszer gyümölcsöt. Megvan ez Önnek vagy gyermekének?
Ha nincs, akkor éppen itt az ideje a savas löttyök helyett Super Greens-t iszogatni, naponta két almát megenni és ezenfelül magas rosttartalmú, teljes kiőrlésű kenyeret fogyasztani olíva olajjal ízesítve, paprikával, paradicsommal. Sózni pedig csak Himalája sóval ajánlatos, és azt is csak mértékkel.
Hetente legalább egyszer érdemes halat, és minden nap valamilyen zöld színű főzeléket (spenót, borsó, sóska, brokkoli, stb.) fogyasztani. A nyers uborka is kiváló (nem kell meghámozni, és ecettel savanyítani). Ecet egyáltalán nem kell. A cukor és a mesterséges édesítők kerülendők, kevés méz (főleg, hárs, vagy selyemfű vagy édes harmat még pollen allergia esetén sem tilos). Tej egyáltalán nem kell, a sajt csak maximum desszert legyen. Minden sajt sós, és nagyon sok telített zsírt tartalmaz!
A napi fehérje bevitel ne haladja meg a 0,8g/tskg-ot. Az edzőtermi (főleg tejsavó fehérje) protein koncentrátumok károsak és feleslegesek. A gorilla 6-7 szer erősebb, mint a legerősebb ember, pedig vegetáriánus.
Mozogni pedig naponta legalább egy órát kell úgy, hogy a pulzus (ha nem szívbeteg az illető) a mozgás tartama alatt végig haladja meg a 125/min értéket.
SuperGreens - SuperGreens

Copyright PH-Product Hungary Kft. © 2010 Minden jog fenntartva!
dr. Tihanyi László - Innerlight - dr. Tihanyi László webáruháza
Powered by Lightning Webdev

Hírlevél
Iratkozzon fel értékes információkat tartalmazó, ingyenes hírlevelemre!
Az oldal tartalma röviden és kulcsszavakban
Cimkék Különösen ajánlom a következő cikkeimet
Kommentek
Archívum
A betegség nem csak az egészség hiányát jelenti. A betegségek kezelése a betegség okai és tünetei révén tervezhető. Megfelelő diéta mellett a betegségek 70%-a megelőzhető, mert a betegségek többsége az étkező asztalnál keletkezik. Az egészséges diéta szerepe felbecsülhetetlen tehát a betegségek kezelésében.
Cimkék Különösen ajánlom a következő cikkeimet
- Vermes László: Tisztelt Doktor úr!Sajnos évek óta ...
- Szabo Zsuzsanna: Tisztelt Doktor Ur!Milyen tunetei ...
- gergely zsuzsanna: Tisztelt Doktor Úr!Tisztelt ...
- Tóth Lászlóné: Kedves Cím...Nagyon jónak tartom ...
- hübner viktoria: Én egy nap 17-szer cigizek
- Bakti István: Tisztelt Dr.úr Kb 10 éve volt ...
- Pap Gáborné: Tisztelt Tihanyi dr Úr!Ezzel a ...
- 2010 Szeptember (1)
- 2010 Augusztus (3)
- 2010 Július (5)
- 2010 Június (4)
- 2010 Május (3)
- 2010 Április (1)
- 2010 Március (10)
- 2010 Február (9)
- 2010 Január (4)
- 2009 December (4)
- 2009 November (8)
- 2009 Október (4)
- 2009 Szeptember (8)
- 2009 Augusztus (4)
- 2009 Július (3)
- 2009 Június (4)
- 2009 Május (43)