A gyulladásos bélbetegségeknek nem ismerjük a konkrét okait. Ma még nem tudjuk kizárni vagy egyértelműen igazolni, hogy vírus, baktérium, esetleg gomba indítja el a gyulladásos ciklust, egyes kutatók szerint igen.

Más kutatók arra koncentrálnak, hogy felismerjék azokat a sejtelváltozásokat a vastagbélben, amelyeket az immunrendszer idegennek kezel. Ők a betegség okát az immunrendszer hibás működésében jelölik meg, így autoimmun betegségnek tartják.

A gyulladásos bélbetegségek első tünetei a hasi görcsök és a fájdalom, székelési inger, vér, nyák és genny a székletben.

Néhány betegnek hasmenése van, a láz és súlycsökkenés már szövődményes lefolyásra utal. Ha a hasmenés folytatódik, a folyadékvesztés (dehidratáció) tünetei kezdenek megjelenni, beleértve az alacsony vérnyomást, gyors szívverést, szédülést.

Szövődmény lehet még a bélperforáció, ami akkor fordul elő, ha a hosszú ideje fennálló gyulladás és kifekélyesedés elvékonyítja a bélfalat olyan mértékben hogy az kilyukad vagy szivárog. Ez egy életveszélyes szövődmény, mert a bél tartalma (ami nagyszámú baktériumot tartalmaz) beömlik a hasba. A baktériumok jelenléte a hasüregben hashártyagyulladáshoz vezethet.

{$up_uri}bel.jpg


A vastagbél mérgező tágulása (Toxikus megacolon) azért fordul elő, mert a bélgyulladás megakadályozza az izmok normális működését a bélfalban. Így a belek lazává válnak és az átmérőjük megnő. A megnövekedett átmérő tovább vékonyítja a falat, növelve a perforáció és a peritonitis esélyét. Ebben az állapotban a műtét nem kerülhető el.

Gyulladásos bélbetegségben szenvedő betegeknek nagyobb esélyük van a későbbi vastagbélrák kialakulására. A rák általában 10 évvel a diagnózis után alakul ki. A kockázat évről évre nő. 10 évvel a diagnózis után a rák kialakulásának kockázata 0,5 és 1% között van 15 évvel 12%, 20 évvel 23%, 24 évvel utána pedig 42%.

A gyulladásos bélbetegségekben szenvedő betegeknek nagyobb esélyük van például ízületi gyulladásra, gyulladásra a csigolyákban, fekélyekre a szájban és a bőrön, gyulladásra a szem számos területén, máj és epehólyag betegségekre. Sokan erre alapozzák azt, hogy itt mégis csak autoimmun betegségről lehet szó.

A diéta meghatározó fontosságú, főleg a betegség aktív szakaszaiban. Van olyan stádium is, amikor a szájon át történő táplálkozást teljesen fel kell függeszteni és ilyenkor intravénás táplálásra szorulhat a beteg.

Nagyon fontos a megfigyelés, mert kellő odafigyeléssel a betegek maguk is ki tudják szűrni azokat az ételféleségeket, amik nem jók nekik. Az orvos és a beteg nélkülözhetetlen munkatársa a jó dietetikus, aki magasan képzett, táplálkozás tudományi szakember.
Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!