A hagymaféléket több mint ötezer éve fogyasztjuk rendszeresen. Magas illóolaj tartalmuk révén segítik az emésztést, de nem jók pl. epekő betegségben szenvedőknél (bár itt is vannak különbségek a hagymák közt). Csökkentik a magas vérnyomást, csökkentik a vér koleszterin szintjét, sőt, rákbetegséget megelőző hatásaik is ismertek.

Régóta tudjuk, hogy bélfertőzések gyógyításában kiválóak, ezért a cikk további részében a hagymafélék természetes antibiotikus hatásait kívánom részletesebben elemezni.

A fokhagyma, a vöröshagyma és a medvehagyma ilyen irányú hatásai érdekes eredményeket mutattak. 

A fokhagyma nyersen szinte minden baktérium szaporodását gátolja: Staphylococcus, Klebsiella, Enterobacter, Coli, Dizentéria, Proteus, Pseudomonas, de a gyomorsav hatására a Proteus, az Enterobacter és a Coli baktérium elleni védő hatása már nem érvényesül. 

A vöröshagyma jó a Staphylococcus, a Klebsiella és a Coli ellen, de a gyomorsav hatására minden baktériummal szemben elveszíti antibakteriális hatását. 

A medvehagyma a Klebsiella és a Pseudomonas kivételével minden más kórokozó szaporodását képes gátolni, de a gyomorsav hatására csak a Staphylocosccus elleni védő hatása marad meg.

Tehát az antimikróbás hatások vonatkozásában kétségtelen, hogy a  „hagymakirály” cím a fokhagymát illeti.
 
Más a helyzet akkor, ha a hagyma gőzével inhalálnak, illetve a hagyma zúzalékot hosszabb-rövidebb időre gyulladásos bőrelváltozásokra helyezik (furunculus, karbunculus). Ebben az esetben a fenn említett antibakteriális tulajdonságai mindegyik hagymafélének megmaradnak. De, ha ezt az állapotot vesszük alapul, akkor is a fokhagymát illeti a kitüntető cím.

A sütésen, főzésen átesett hagymafélék bár igen jó ízt kölcsönöznek az ételek többségének, már semmiféle antibakteriális hatással nem rendelkeznek. Sajnos minél több hőkezelés éri a hagymát, annál inkább elvész az antibiotikus hatás, viszont emészthetősége sokat javul és érzékeny gyomrúak, esetleg epebetegek is kisebb mennyiségben fogyaszthatják. Érvényesül a régi elv: valamit valamiért… 
 
Forrás: Journal of Nutrition, Rosen R.T. 2001, 131, 968-971

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!