Amerikai kutatók 1000 korábban (étrend-kiegészítőkkel) elvégzett tanulmány eredményeit összesítették és azt vizsgálták, mennyire hatásosak az egyes étrend-kiegészítők bizonyos betegségek kezelésében? Rendkívül érdekes és értékes következtetéseket vonhatunk le az összevont tanulmányokból.

A legfontosabb következtetés főleg a szkeptikusoknak szól, akik a mai napig tagadják bizonyos étrend-kiegészítők jótékony hatásait, hiszen nagyon komoly evidenciák rajzolódnak ki bizonyos vegyületek esetében. Emellett a tanulmány rávilágít arra is, hogy nagyon sok népszerű táplálék-kiegészítő úgy tűnik, hogy teljesen hatástalan, míg jó néhány kevésbé ismert anyag hatása igazolódott.

A kutatás eredményei szerint pl. a Q10 koenzim szívbetegségre gyakorolt, sokak számára evidensnek tűnő pozitív hatása nagyon alacsony. De ugyan ez igaz az E-vitamin rák ellenes tulajdonságára is. A pre-, és probiotikumok koleszterincsökkentő, vérnyomás csökkentő, valamint anti-tumor hatása szintén nem kimutatható. A zöld tea rákbetegségekre gyakorolt kedvező hatását sem találtak egyértelműnek a kutatást végző szakemberek.

Az eredmények szerint a fekete teának semmilyen jótékony hatása nincs a rákos daganatokra, és a spirulina általános egészség javító hatása sem igazolódott. A lecitin májerősítő és a gingko biloba memóriajavító hatása is kétségesnek tűnik.

Nagyon pozitív eredményeket mutatott azonban a pecsétviaszgomba (ganoderma, reishi), mely az összevont tanulmány eredménye szerint is immunrendszer erősítő, valamint nagyon erős kapcsolat rajzolódott ki a béta-glükán és a D vitamin rák ellenes hatásáról is. Az eredmények szerint a halolaj (omega 3 zsírsav) valóban képes csökkenteni a koleszterinszintet és a vérnyomást, és kifejezetten ajánlott a fogyasztása szívbetegeknek, valamint a Cranberry (tőzegáfonya) erősen pozitív hatása is kirajzolódott húgyúti fertőzések esetén. A vörös rizs vérnyomás és koleszterinszint csökkentő hatása az egyik legerősebb evidenciát mutatta (hasonlóan a béta-glükán és D vitamin anti-tumor hatásához).

Az összevont kutatás bár sok érdekességről számol be, mégsem vonhatunk le egyértelmű következtetéseket belőle. Már csak azért sem, mert ugyan 1000 tanulmány nem tűnik kevésnek, mégis az, mivel pl. csak a ganoderma lucidumról több ezer tanulmány van a világon. A tanulmányok csak az egyes étrend-kiegészítők bizonyos hatásait vizsgálták és sokszor a kísérletek kiragadott molekulákkal történtek. Ez pedig erősen ferdíti az eredményeket. A likopin pozitív hatásait pl. erősen megkérdőjelezi a tanulmány, holott számos kutatás bizonyította a paradicsom jótékony tulajdonságait bizonyos betegségekben, s ezek a pozitív hatások részben a likopinnak köszönhetők. Csak sajnos másként viselkedik a kiragadott likopin vegyület és a természetes paradicsom. Ezért egy paradicsom tartalmú természetes étrend-kiegészítő valószínűleg sokkal hatásosabb, mint egy „szintetikus” likopin készítmény.

Mindenesetre nagyon biztató, hogy néhány vegyület erősen pozitív hatása még így is megmutatkozott.

Van a tanulmányhoz fűzött szkeptikus társaság részéről egy nagyon is általánosítható komment, ami úgy hangzik, hogy étrend-kiegészítőre normál étrend mellett csak azok szorulnak, akik valamiben (vitamin, nyomelem, stb.) hiányt szenvednek.

Az alapvető kérdés azonban az, hogy mi a normál étrend? Vegyül pl. a Coca Colát. Ha ez szomjoltó, mert vizet tartalmaz, akkor miért kell bele a sok cukor? Ha táplálék, akkor minek bele a koffein? Ha vérnyomás emelő és izgató szer, akkor mit keres az élelmiszerek közt? Ugyan ezt lejátszhatjuk a chipsszel, a pizzával, a hamburgerrel, de akár a rántott hússal is, vagy az olajban sült burgonyával.

És akkor még nem szóltunk arról, kinek mi a normális? 2 éves kislány, 80 éves asszony, 18 éves kamasz, sportoló, élsportoló, elhízott vagy kórosan sovány, férfi vagy nő?

A fogalmakat mindig tisztázni kell. A normális étrend fogalma a legteljesebb mértékben tisztázatlan. Ez tehát a kályha, innen kéne elindulni. Azért valami fogódzkodónk van. Bátran kijelenthetjük, hogy jelenlegi étkezési szokásaink egyáltalán nem normálisak. Az élelmiszeripar szempontjai messze esnek a normalitástól, különben nem lehetne kapni Fantát, Tonikot, Colát, Spriteot, alkoholt, cigarettát, kávét, disznózsírt, semmiféle füstölt árut, cukrot, sót és tartósító szerekkel teletömött élelmiszereket, ízfokozókat (glutamát), állomány javítóval készült gyümölcs joghurtokat, kekszeket, stb.

Ismerve jelen állapotainkat ezen a téren, nem hogy ajánlott, hanem egyenesen kötelező lenne a jó minőségű étrend-kiegészítők fogyasztása.
Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!