Keresés
Főmenü
Tanulmányok
Legnépszerűbbek
Legfrissebbek
Alkoholizmus
- 2009.05.02 - 22:16
Ma Magyarországon kb. egymillió nagy ivó, és legalább félmillió alkoholista él.
A krónikus alkoholizmussal a fő probléma az, hogy az alkoholbeteg ember anyagcseréje adaptálódik az alkohol fogyasztáshoz, tehát ennek megvonása esetén kifejezetten rossz közérzet, súlyos esetben delirium tremens, vagy akár a beteg halála is bekövetkezhet.
Az alkoholmegvonás során rendkívül fontos a szervezet számára a kálium, magnézium, cink, foszfát, valamint a nyomelemek (szelén!) pótlása. Emellett elengedhetetlen a bőséges vitaminpótlás (különös tekintettel a B vitaminokra), a megfelelő folyadék, aminosav, fehérje és kalória bevitel.
Ha ezt megfelelően végezzük, a megvonási tünetek meglepően gyorsan elmúlnak, azonban mindenkinek meg kell értenie, hogy mai tudásunk szerint az addikció, azaz a függőség nem gyógyítható, ezért az alkohol fogyasztás tilalmát az egész élet során be kell tartani.
A Super Greens összetevői ideálisak ebből a szempontból is, az alkohol elhagyását követő ioneltolódások gyorsabban rendeződnek, ezáltal a súlyosabb szövődmények részben megelőzhetőek, s így a visszaesés veszélye is kisebb.
A másik lehetőség, ha a megvonási tünetekre ráiszik az ember, a közérzet igen gyorsan javul, de ez az út nyílegyenesen vezet a májzsugorhoz, a progresszív elbutuláshoz, a súlyos szívelégtelenséghez.
A probléma, mint mindig most is: a döntés.
Webáruház: http://bolthely.hu/drtihanyi/

Cimkék: alkoholizmus

Copyright PH-Product Hungary Kft. © 2010 Minden jog fenntartva!
dr. Tihanyi László - Innerlight - dr. Tihanyi László webáruháza
Powered by Lightning Webdev
dr. Tihanyi László - Innerlight - dr. Tihanyi László webáruháza
Powered by Lightning Webdev
Hírlevél
Iratkozzon fel értékes információkat tartalmazó, ingyenes hírlevelemre!
Az oldal tartalma röviden és kulcsszavakban
Cimkék Különösen ajánlom a következő cikkeimet
Kommentek
Archívum
A betegség nem csak az egészség hiányát jelenti. A betegségek kezelése a betegség okai és tünetei révén tervezhető. Megfelelő diéta mellett a betegségek 70%-a megelőzhető, mert a betegségek többsége az étkező asztalnál keletkezik. Az egészséges diéta szerepe felbecsülhetetlen tehát a betegségek kezelésében.
Cimkék Különösen ajánlom a következő cikkeimet
- Vermes László: Tisztelt Doktor úr!Sajnos évek óta ...
- Szabo Zsuzsanna: Tisztelt Doktor Ur!Milyen tunetei ...
- gergely zsuzsanna: Tisztelt Doktor Úr!Tisztelt ...
- Tóth Lászlóné: Kedves Cím...Nagyon jónak tartom ...
- hübner viktoria: Én egy nap 17-szer cigizek
- Bakti István: Tisztelt Dr.úr Kb 10 éve volt ...
- Pap Gáborné: Tisztelt Tihanyi dr Úr!Ezzel a ...
- 2010 Szeptember (1)
- 2010 Augusztus (3)
- 2010 Július (5)
- 2010 Június (4)
- 2010 Május (3)
- 2010 Április (1)
- 2010 Március (10)
- 2010 Február (9)
- 2010 Január (4)
- 2009 December (4)
- 2009 November (8)
- 2009 Október (4)
- 2009 Szeptember (8)
- 2009 Augusztus (4)
- 2009 Július (3)
- 2009 Június (4)
- 2009 Május (43)